Többször is meglepte idén a világot Kim Dzsongun - íme a diktátor 5 legváratlanabb húzása
Mozgalmas éve volt Kim Dzsongunnak, Észak-Korea diktátorának, aki az elmúlt évek békülési stratégiája után 180 fokos fordulatot vett idén és megszakított minden tárgyalást Dél-Koreával és Amerikával, aztán bejelentette: elkészült az észak-koreai atomprogram és most már meg tudja védeni magát az ország a NATO agressziójával szemben. Ezen kívül bemutatott egy hatalmas ballisztikus rakétát és számos korszerűnek tűnő fegyvert is, melyeket korábban sosem látott a világ. Az év közben egyszer pedig úgy tűnt, a hatalom átadására készül, aztán valami történt és teljesen eltűnt a diktátor utódlásra vélhetően kijelölt húga. Nézzük, melyik volt az öt legnagyobb meglepetés idén Kim Dzsonguntól.